A magyar kormány új családtámogatási programja, a csok, elsősorban a gyerek számhoz köti a lakástámogatás értékét. Szánt szándékkal tervezték meg mindazt, hogy 3 vagy annál több gyerekes magyar állampolgároknak aránytalanul megemelték eme támogatást. Ennek oka a drasztikus magyar népességfogyás, amit NEM lehet egyértelműen, pontosan kimutatni legfőbbképp a cigányok népességrobbanása miatt, amely még mindig tart.
Eredetileg csak házasságban élők veheték volna igénybe, továbbá bizonyos kritériumoknak megfelelni. Azóta valamelyest enyhítették a feltételeket, meddők, egyedülállók és esetleg melegek is részesülhetnek benne. Részleteket a forrásmegjelölésben találhattok.
Alapjaiban véve a szándék, azaz a MAGYAR népesség esés lassítása, egy teljesen jó cél, viszont minden más tekintetben egy ismét katasztrofális programmal örvendezteti meg a népet a fidesz-kdnp.
1. Minden társadalom parazitát ki KÉNE zárni a csokból. Pl.: Migránsok, cigányok. Bár a csok feltételeit heti szinten változtathatják. Balliberális ellenzéki pártok erősen ellenzik a paraziták mellőzését ebből a programból.
2. Az elvált ribancok, természetesen a nála maradt gyerekkel, a 10M vissza nem térítendő támogatást nagyon valószínű, hogy zokszó nélkül megkapnák, a kihasznált elvált férfi nyakába varrnák a 10M hiteltörlesztést. Mivel még elég friss a csokőrület, ezért még nem hallottunk hasonló esetet, de csak idő kérdése.
3. Nem lehet pénzt dobálni az embereknek "Nesze, paraszt, basszál párat!". A magyar megélhetés problémáiról nem fogok regényt írni, mindenki tisztában van vele.
4. Kiszolgáltatotabbá teszi a férfiakat. A válás után már új célt ad az újkeletű kurvákank.
5. Érdek-gyerekek elszaporodása, amely minden gyerek megsínylel. A"nők" és a kékek is törekedni fognak a csok nyujtotta előnyök kiaknázására.
6. Gyerekellátás fejlesztése nélkül mindez értelmetlen. Továbbá főleg az elliberalizálódott nevelési morál megszüntetése. Igenis legyen joga a tanárnak pofánvágni a gyereket következmények nélkül! Természetesen nem ok nélkül!
7. Az építőipar struktúrája meginogna. Az évek óta leszűkült az építőiparban dolgozók száma. Mindez betudható a szakember-kivándorlásnak és a gazdasági válság(2008) utóhatásának is.
8. A férfi jogok földbe tiprása kézzel fogható, érzékelhető. Vajon miért nem akarnak elköteleződni a férfiak? Na EZÉRT! Egyre több kék is latolgatja a családalapítás időpontját.
Természetesen a "szakemberek" mégcsak meg sem említik a csok leendő mellékhatásait, hátrányait.
Hasznos olvasnivalók, források, egyebek:
Forrás1
Forrás2
Forrás3