2014.03.18. 20:45
Huffnágel Pista
Forrás: huffnagel.blog.hu
Bár a MGTOW (ejtsd: migtáu) az utóbbi évek Googlekereséseinek trendje alapján a világ egyik
legdinamikusabban terjedő betűszavának számít, a magyar interneteken eddig mindössze egy cikkben emlitik meg a kifejezést. Eljött az ideje annak is, hogy ezen most változtassunk és összeszedtük azokat a
fontos tudnivalókat, amivel akár már most a hétvégén villoghatunk a hipszterbulikon.
A MGTOW jelentése Men Going Their Own Way, azaz a Maguk Útját Járó Férfiakat nevezik így az
angolszász világban, Japánban azonban a sokkal beszédesebb "fűevő" nevet kapták
Egyesek szerint házasságellenes sztrájkot jelent, mások szerint a nőkről való teljes lemondást, megint
mások szerint modern remeteséget, a társadalomból való kilépést. Az MGTOW valójában nem
“mozgalom”, inkább egy kulturális és filozófiai megfigyelés a Férfiak viselkedéséről.
Azt mondják a "manosphere"ben, a világháló Férfiak által uralt bugyraiban, hogy korunk feminizmus
által agymosott, túlárazott, mihaszna, "modern" nőjére egy egészséges Férfi a 25 éves életkor felett
három lehetséges és logikus választ tud adni.
Az első ilyen válaszlehetőség a PUA, avagy a Pick Up Artist, ami magyarul talán csajozógépnek
fordítható. Ők, miután alaposan tanulmányozták a nők természetét és meghódításukhoz vezető nyerő
stratégiákat, a játék kedvéért megadják a nőnek, amit (hallani) akarnak, használják őket, és már
röppennek is a következő virágra. Ők látszólag kiszolgálják a nőket.
A második logikus lépés az, ha az ember Férfijogi aktivista lesz, aki a feminizmus kártékony
tevékenységére hívja fel a társadalom figyelmét. Abban reménykednek, hogy a katasztrófa, a család
intézményének teljes felszámolása és ezzel együtt a nyugati típusú társadadalmak összeomlása még
elkerülhető. Ilyen nálunk a Férfihang Portál és a körötte szerveződő közösség. Ők megpróbálnak
tárgyalni a nőkkel.
A harmadik pedig az MGTOW, a maga útját járó Férfi, aki úgy vélekedik, hogy mostanra már a
Világ legeldugodtabb pontján sem találni olyan nőt, akinek az agyát nem mosta volna még át
valamennyire a feminizmus harmadik hullámának a hetvenes évek óta tartó Férfiellenes propagandája,
igy nem érdemes velük sem házasodni, sem gyereket nemzeni, de még akár csak bármiféle kapcsolatot
is kialakitani. Ők nem tárgyalnak, nem kuncsorognak, hanem csak megvonják a nőktől azt, amire a
legnagyobb szükségük van: a figyelmet és a támogatást. Ennél jelenleg nem tudunk elképzelni punkabb
dolgot a egész világon.
A MGTOW lét négy szintjét különböztetjük meg:
1. A helyzet felismerése avagy az a bizonyos Piros Pirula Férfiaknak
Ebben a csoportban levő Férfiak tisztában vannak azzal, hogy milyen kockázatokat tartogat
számukra a társadalom, de ők elfogadhatónak tartják ezeket és belemennek a játékba.
2. A hosszútávú kapcsolat elutasítása
Ezek azok a Férfiak, akik elutasítják a nőkkel való hosszútávú kapcsolat minden formáját, beleértve
ebbe a házasságot és mindennemű együttélést. Elkerülik az egyedülálló anyákat, és minden olyan
helyzetet, aminek kapcsán a bíróságon lehet kikötni.
3. A rövidtávú kapcsolatok elutasítása
Ők azok a Férfiak, akik a fentiek mellett még egy olyan rövidtávú kapcsolatot sem hajlandóak
bevállani, mint a randizás, az egyéjszakás kaland, vagy a egyszerű barátság. Minden nőkkel való
kapcsolatuk szakmai vagy munkához köthető és ezeket is igyekeznek minimalizálni.
4. Gazdasági kivonulás
Ők azok a Férfiak, akik nem hajlandóak többet keresni, mint ami a személyes túlélésükhoz
feltétlenül szükséges. Mivel kevesebbet keresnek, mint ha egy családot kellene eltartaniük,
kevesebb adót fizetnek, de ez még mindig magasabb életszínvonalat biztosit nekik, mint ha
családjuk lenne. A kevesebb adóból pedig állami támogatás jut a nőknek. A kör bezárul.
Lehetséges, hogy sokan épp cikkünk alatt jöttek rá, hogy évek óta az MGTOW életforma valamelyik
szintjének megfelelően élnek. Arra szólítjuk ezért fel kedves olvasóinkat, hogy a kommentekben osszák
meg velünk tapasztalataikat!
UPDATE: Időközben megjelent a harmadik hazai cikk az MGTOW témában! Úgy néz ki, kezd nálunk
is aktuálissá válni ez az életforma... Ha pedig azt gondolnád, hogy valami kósza divatról van csupán szó,
amit csak pár éve kapott fel a sajtó, akkor tanulmányozd hiánypótló cikkünket arról, hogy a világhírű
szerb/amerikai tudós, Nikola Tesla milyen véleménnyel volt a modern nőkről és a házasságról már
1924ben(!!!)
A cikk nem saját!
Forrás: huffnagel.blog.hu
Amennyiben érdekesnek találtad a posztot, nyomjál bátran egy LIKEot, mert fontos nekünk a visszajelzésed!
Forrás: huffnagel.blog.hu
Amennyiben érdekesnek találtad a posztot, nyomjál bátran egy LIKEot, mert fontos nekünk a visszajelzésed!
Üdv!
VálaszTörlésReméltem, hogy előbb-utóbb ez is felkerül. A Sexodus 1-2 tervben van?
Sexodus 1. rész már fenn van. Pisti posztja(Sexodus 2) elveszett, angol oldalról folyamatban van a fordítás, viszont ehhez nekem idő kell.
TörlésTetszik ez a dolog a féregek valóban elszaporodtak álom világban élnek és sajnos éltetik is őket de még pornó szinészek lesznek a tv ben meg egyenlőségnek nevezett vicc hiszen már rég több joga van 1 nőnek!
VálaszTörlésKései hozzászólás, ám szerintem az mgtow kicsit olyan, mint az agresszív kismalac a viccből, tudjátok, "én így szállok le". Tehát az mgtow egy olyan adult, akinek azért van annyi ideje (lásd 4. ábra), mert le se sz*rja senki, ezért ő kicsit keserű visszavágásként visszalesz*rja a világot.
VálaszTörlésA baj az, hogy a látványos durcizás a világo senkit sem érdekel, és a büszke mgtow gyenge pillanataiban, amikor már az otthon, természetesen hót EGYEDÜL elfogyasztott viszki üvegében már csak alig lötyög valami, azért el-elbőgi magát a kanapén, hogy miért pont vele történik ez :)
Hát az aggresszív kismalacok 35-42 éves korukra nem lesznek túl két váláson. Nem fizetnek tartásdíjat egy puja után, akit nem is láthatnak. Mentálisan nem lesznek kiégve a 20as!! éveig végére. Nem lesz kiteregetve a szennyesük egy szakítás után neten. Nem varnak rájuk hamis szexuális erőszakot. Az elfogyott viszki metafórája leginkább azt a kék alsóközéposztály beli prolit jellemzi, akit háta mögött csalja az asszony, de nem mer válni, mivel tudja azzal ő jár szarul.
TörlésAz, hogy mi célunk egyedül a transzcendencia elérése mindenek felett számodra sajnálatra méltó, az mérhetetlen naivitásra utal.
De sebaj, javaslom, hogy hanyagold a gumi alkalmazását, készitsd a lóvéd tartásdíjra, hajbókolj a femcsi propaganda előtt, hisz gondolom te is tudod "Magyaroország jobban teljesít!"
Az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban hallottam a mgtow kifejezést és egyre inkább úgy érzem, hogy k*rvára illik rám. A történelem nem látott még ilyen elb*szott generációt, mint ez. Alig találni nőt, aki egyáltalán családot szeretne. Mind csak szórakozni, b*szni akar és lehetőleg kényelmesen élni, ha úgy adódik, akkor munka nélkül pusztán azért, mert szép. A pénzéhségük aggasztó. És persze az úristennel sem állnak szóba, úgy el vannak szállva maguktól. Ki mer ilyenekkel elköteleződni? Ki akar? Pláne, hogy ilyen sok a válás.
VálaszTörlés