2015. május 27., szerda

A pornó = szabadság

2013.09.20. 18:51 
Huffnágel Pista 


Az Egyesült Királyságban a feministáknak már sikerült elérniük, hogy a szolgáltatók korlátozzák apornográf tartalmakhoz való hozzáférést. Betiltani ugyan nem tudták, de elérték, hogy most az egyes felhasználóknak kérniük kell a szolgáltatótól, ha ilyen tartalmakat is szeretnének megtekintetni számítógépükön. A hamarosan beköszöntő hazai tilalomig hátralevő időben ismerkedjünk meg azzal, vajon mit adott nekünk idáig az online pornó.
Pornográfia és az internet pontosan ugyanúgy szabadítja fel a Férfiakat, ahogy a fogamzásgátló tabletta és abortusz tette és teszi szabadabbá a nőket hetvenes évek óta. Az embereknek joguk van saját testükkel azt csinálni, amit csak akarnak. Pornográfia nem tesz mást, mint felszabadítja a Férfiakat a nők szexuális hatalma alól. Az internet lehetővé tette, hogy manapság bárhol, bármikor elérhető legyen számunkra a pornográf tartalom: ingyen és korlátozások nélkül.


A szexuálisan elhanyagolt férjeknek és fiúbarátoknak most már el sem kell hagyniuk otthonukat, ha azonnali kielégülést keresnek. A kilencvenes években született nők generációja már alkalmazkodott ehhez a megváltozott környezethez. Ők már nem követelnek partnereiktől hosszútávú kapcsolatot vagy egyéb "ellenszolgáltatást" a szexért cserébe. Rájöttek, hogy rekreációs szex akkor is jó móka, ha a Férfi nem "fizet" azért, mert orgazmushoz juttatták. Vannak azonban nők (pontosabban az ő vélt érdekeiket képviselő szervezetek), akik nem szeretik, ahogy a Férfiak élnek ezzel a szabadsággal. Szabályozni akarják, hogyan töltik a Férfiak a személyes szabadidejüket, illetve hogyan használhatják a testüket.


Hogy is mondták annak idején a nőmozgalmak harmadik hullámában? A feministák azt harsogták, hogy Férfiakra nincs szükség, hiszen a vibrátor egy sokkal jobb választás. Emlékszünk még az elhíresült mondásra, miszerint a nőnek annyira van szüksége Férfira, mint egy halnak kerékpárra? Amit ma látunk, a pornográfia hihetetlen térnyerése nem más, mint a Férfiak felszabadítási mozgalma. A Férfiak ugyanis egyre növekvő arányban állnak át a digitálisra, és hagyják magukra az analóg nőket. Ahogy a nőknek is szabadságot adott, hogy függetlenné válhattak az őket eltartó Férfiaktól, most ugyanígy válnak most a Férfiak szexuálisan függetlenné a nőktől. A Férfiak, akik belefáradtak a pénz és időigényes udvarlásba. Hát nem sokkal egyszerűbb, gyorsabb, és legfőképp olcsóbb megoldás bekapcsolni a gépet és két kattintással eljutni a pornó jelentette "tutiba"? 

A pornográfiát éppen ezért sokan támadják. Andrea Dworkin, a néhai feminista aktivista például azzal érvelt, hogy a pornóban ábrázolt nőket a Férfiak szexuális játékszereknek tekintik, és a pornó hozzájárul a nemi erőszak terjedéséhez. Az ő tanítványa , Robert Jensen, ezt írja: "a pornográfia önmagában nem készteti a Férfiak nemi erőszak elkövetésére... [ de ] a pornógráfia aktiválhat bizonyos kényszerítő tendenciákat." Diana Russell pornókritikus egyenesen azt állítja, hogy pornó aláássa Férfiak a nemi erőszakra vonatkozó gátlásait és azt bizonygatja, hogy egyesek közülük elkövetőkké válhatnak.
Andrea Dworkin feminista szerint a pornónézéstől a Férfiak elkövetőkké válnak. Az elmúlt 20 év statisztikai adatai azonban nem igazolták a gender szakértő feltevéseit


Ezek bizony erős vádak. De vajon igazak-­e? Az online pornográfia azonban csattanós választ adott Dworkinnak és követőinek. 
Az internet elterjedése nagyjából a kilencvenes évek óta gyakorol egyre növekvő hatást a mindennapi életünkre. Ezt megelőzően pornóhoz csak a bizonyos újságosoknál, a szakboltokban és a videótékákban tudtunk hozzáférni. Aztán megérkezett az internet, és egy csapásra bárhol, bármikor hozzáférhettünk a pornográf tartalomhoz. Egy kattintással a nap 24 órájában elérhetővé vált a pornó a világ összes háztartásában és irodájában. 1997­ben amerikai felnőttekmég csak 16 százaléka használta az internetet rendszeresen. 2005­re ez a szám megnégyszereződött, 65 százalékra nőtt. A legutóbbi felmérések szerint a 10­17 éves korosztály 47 százaléka látott már pornót. 

Ha pornó valóban jelentős mértékű társadalmi károkat okozna, akkor azt várhatnánk, hogy ez megmutatkozik a statisztikákban is. Megnövekedne mondjuk a "szexuális felelőtlenség", mondjuk jobban terjednének a fertőző betegségek, a gyerekterhességek, megnőne a válások és nemi erőszakok száma, vagy valami más módon számszerüsíteni lehetne ezeket a károkat. A helyzet azonban másképp fest: 


Az internetes pornó elterjedése óta:
  • Csökkent az úgynevezett "szexuális felelőtlenség". Csökkent például az abortuszok és a nemi úton terjedő fertőzések száma. Az amerikai adatok szerint 1990 óta 41 százalékkal csökkent abortuszok száma. A szifiliszben ez időszak alatt 74 százalékkal, vérbajjal (gonorrhea) pedig 57 százalékkal kevesebben fertőződtek meg.
  • Visszaszorult a fiatalkorúak között létrejövő szexuális kapcsolatok száma. Az amerikai adatok szerint 1991 óta 7 százalékal csökkent a tizenévesek által létesített szexuális aktusok száma, míg az tizenévesek 16%­al több esetben használtak óvszert, aminek köszönhetően a tinédzserkori terhességek száma 33 százalékkal esett vissza
  • Az amerikai adatok szerint 1990 óta a válások száma 23 százalékkal csökkent
  • Csökkent a nemi erőszakok száma is. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium országos felmérése szerint 1995 óta a szexuális jellegű bűncselekmények száma 44 százalékkal esett vissza
 Miért baj tehát, ha a pornográfia egyre szélesebb körben elérhető ? Erre a választ senki sem tudja. Az egyetlen dolog, amit a pornó valóban okoz, az a maszturbáció. Az online pornó miatt a Férfiak otthonülőkké váltak. Ülnek a számítógép előtt, a farkukat cibálva. Ennek eredményeként kevesebbszer viselkednek felelőtlenül és kevesebb bűncselekményt követnek el. Hurrá! 

Forrás: PsychologyToday

Azt senki nem állítja, hogy a pornó teljesen veszélytelen. Egyes Férfiak olyan kényszeresen fogyasztják, hogy az már zavarólag hathat ki az életükre. Nekik terápiára van szükségük . Aztán ott vannak a nők, akik felfedezik, hogy partnerük pornófilmet néz. Ezen párterápiával lehet segíteni. A pornó azonban oktathat szeretkezésre is, és alkalmas egy hosszabb kapcsolat feltüzelésére is.  

Többen kivagytok a Dworkin kép miatt, ezért itt egy tehetségesebb femcsi.

A bizonyítékok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a társadalmi jólét szempontjából a pornó nem okoz mérhető kárt Sőt, a pornó fogyasztás hatására ugrásszerűen csökkent a nemi betegségek, a tinédzserkori nemi kapcsolatok és az ezeknek köszönhető terhességek, a válások és a szexuális jellegű bűncselekmények száma. Ha az internetes pornó valamilyen módon befolyásolja a társadalomunkat, akkor furcsa módon úgy néz ki, hogy a pornó hasznos. Talán egyszer majd nem csak a Huffnágel blog, de a mentális egészségügyi szakemberek is ösztönzik a Férfiakat a használatára. 



A cikk nem saját!
Forrás: Huffnagel.blog.hu


Amennyiben érdekesnek találtad a posztot, nyomjál bátran egy LIKE­ot, mert fontos nekünk a visszajelzésed.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése